Sokéves házfelújítás után már tisztában vagyok vele, hogy a szakemberek nem akkor jönnek, amikor nekünk jó, hanem akkor, amikor nekik megfelelő. Általában több hét, de akár hónapok is eltelhetnek mire megjelennek dolgozni. Ezen tapasztalatokból kiindulva, nem számítottam rá, hogy három hét után csörög a telefon: Jön a markoló! Délután kezd. Sputnyik oltás utáni láz ellenére ugrás. Örülni kell, hogy jön.
Gyorsan ásót ragadtam és kikapkodtam néhány megmenteni kívánt növénykét. Figyeltem, hogyan túrja fel a kertet a gép. Nem is gondoltam mennyi kérdésre kell rögtön válaszolni. Hova tegye, mennyire szedje le, mit szállítson el? Mindez naptár szerint április elején tavasszal, valóságban februári hideg, szeles időben. Az első nap végére szinte csak a túrás látszódott, második nap végére kirajzolódtak az elképzelt szintek, vonalak. Hurrá kész!
Szomorúságom viszont, hogy rettenetesen köves. Nem tudom, hogy mibe is fogok ültetni. Ez a kihívás: a zord adottságok ellenére kis zöld „ékszerdobozt” varázsolni. A markoló távozása után kivezényeltem a családot követ pakolni. El lehet képzeli, hogy lelkesedtek a kőmozgatásért. Poros, nehéz és még láthatatlan, hogy milyen is lesz a végeredmény. Éppen rakosgattuk a köveket, amikor a szomszédunk jött bemutatkozni.
-Nem lakunk itt, mert a feleségem szeret kertészkedni, de itt nem lehet. Annyira rossz a föld, nagyon köves, sziklás. A fák három évig gondolkodnak, hogy megmaradjank-e. Csinálják csak! Sok sikert!
Mondhatom, jól esett a bíztatás a kőbánya közepén. Szerencsére vannak jó kis strapa növények, majd azok segítenek. Meglátjuk mi lesz belőle tíz év múlva. Addig is jön a legnehezebb és leghosszadalmasabb feladat. A terep rendezése, gereblyézés, kőmentesítés., talicskázás. A támfallal most még nem lehet komolyabban foglalkozni, mert várni kell az esőt, hogy roskadjon. 30-40 cm-t is változhat a szint. Terveim szerint őszre készen kell lenni, az ültetésre.
